Egyre jobban tetszik ez a rulett robot. Jópár napja használom és folyamatosan derülnek ki számomra olyan szuper funkciói, amit nem is gondoltam volna. A legjobban az tetszik, hogy rendkívül sok beállítási lehetőség van benne. Nem csak azt lehet beállítani, hogy x számú esemény nem bekövetkezése után tegyen meg tétre dolgokat, de fordítva is. Tehát, ha például x számú alkalommal megtörtént valami, akkor tegyen fel tétet. Ez így lehet, hogy nem teljesen érthető, de szuperül alkalmazható az én stratégiámhoz és eddig egy robotban sem volt erre lehetőség.

A másik nagy vonzereje abban van, hogy tanítható. Bármely playtech-es kaszinót tudja kezelni automatán. Meg kell neki "muatni" és onnantól jól kezeli. Magától pörget és tesz fel téteket. Mindezt igen nagy sebességgel. Pár perc kell neki csak és máris elérem a kitűzött profitot. Ugyanis azt is be lehet állítani, hogy mekkora profitot akarok és akkor addig játszik magától, amíg el nem éri. De lehet benne ugyanígy időlimitet is beállítani, kinek mi a szimpatikus. Én például összelőttem a korábban bemutatott William Hill Casino-val.

A program készítője nemrég egy újfajta fizetési rendszert vezetett be. Meg lehet venni továbbra is egy összegben 77$-ért, de részletekben is lehet, amolyan előfizetéses rendszerben. 5$-ért kipróbálhatjuk 21 napig, majd ezután havi 10$ visszavonásig. Így lehetőség van arra, hogy valóban kevés pénzért kipróbálhassuk és megtapasztaljuk az erejét ennek a szuper programnak.

  Roulette Bot Pro

A bejegyzés trackback címe:

https://rulettstrategiak.blog.hu/api/trackback/id/tr381636903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BalazsK 2010.01.19. 21:03:59

Szia! én is nézegetem ezt a szoftvert. Jelenleg még ott tartok, hogy válogatok az e-wallet szolgáltatók közül, megnéztem már moneybookers/neteller/click2pay szolgáltatókat, de az MKB-s kártyám elutasítja mindegyikre a befizetést... van olyan szolgáltató és itthoni bank, ahol a ki és befizetés normálisan zajlik?
köszi
Barna

Miskolci 2010.01.19. 21:44:02

@BalazsK:
Szia!
Hát én momentán a moneybookers-t használom. Szerintem ha ezek nem fogadták el a kártyádat, akkor valószínű, hogy nem alkalmas internetes fizetésre. Tehát más se fogja elfogadni. Sajnos vannak ilyen kártyák.
Nekem személy szerint kimondottan internetkártyám van, ami kimondottan erre szolgál. Csak annyit utalok rá, amennyit fizetni akarok vele.
A moneybookers-t szeretem, mert megbízható. Már évek óta használom. Épp ma is kaptam rá pénzt a william hill casino-ból :-)

BalazsK 2010.01.26. 20:02:18

milyen eredményeket értél el a szoftverrel? érdemes kipróbálni?

Miskolci 2010.01.26. 21:18:49

@BalazsK:
Szerintem mindenképpen megéri a pénzét. Az igaz, hogy én nem a beépített stratégiát használom, tehát arról nem tudok nyilatkozni. Viszont egyszerűen eddig ez a legjobb rulett program, amit eddig láttam. Lehet vele stratégiát tesztelni, kidolgozni és nagyon-nagyon dok beállítási lehetősége van. Szinte minden igényt kielégít.
Nekem összességében megérte, mert már több kaszinóból tudtam a segítségével pénzt kivenni és úgy hogy nem nekem kellett pörgetnem és számolnom.

BalazsK 2010.01.27. 20:45:31

ok, köszi, ezek szerint az alapbeállításokat nem is próbáltad?
Van olyan program amit még ajánlasz kipróbálásra (Roulette Assault?)?

Miskolci 2010.01.27. 20:52:09

@BalazsK:
Az alapbeállításokat csak teszteltem, de nekem nem jött be. Most egyenlőre mást nem tudok ajánlani, mert ez teljesen megfelel nekem.

honda71 2010.01.29. 00:03:51

Sziasztok!
Leszedtem a winroulettebot 2.1 progit. Hogyan kell bekonfigurálni, segítsetek légyszíves.

Köszönet!

Rlett25 2010.01.29. 13:36:41

Hali,

Ma regisztralnek a William Hill Casinoba, a bonuszokat hogyan tudom kikapcsolni?

Koszi!

Miskolci 2010.01.29. 13:43:16

@Rlett25:
Kell nekik egy e-mailt írni, hogy nem kéred.

ocb 2010.02.05. 21:47:39

Ez a program jó a microgaming-hez is? Vagy esetleg tudsz olyan programot, ami jó hozzá, és ajánlod is?

Miskolci 2010.02.06. 12:21:08

@ocb:
Ez elvileg csak a playtech-es kaszinókhoz jó. Sajnos nem ismerek olyat ami a microgaming-esekhez is jó.

Miskolci 2010.02.06. 12:26:27

@ocb:
Viszont van egy olyan módja is a roulette bot pro 2.1-nek, hogy nem ő automatán játszik, hanem Te pörgetsz a kaszinóban és csak mindig rákattintasz a robot programján, hogy mit pörgettél és akkor ő számol Neked mindent. És persze szól, hogy akkor mikor és mennyit és hova tegyél meg. Tehát ilyen módon minden kaszinóra alkalmazható és megúszod a számolást. Csak Neked kell manuálisan pörgetni.

vjim 2010.02.08. 21:40:18

Valamiért nem sikerült összehoznom a William Hill Casinoval... Te melyik Rulett-hez konfiguráltattad? És működött? Van valami spéci trükk, amit kell csinálnom? A 3D rulett kivételével, a többit valamiért nem tudja konfigurálni...

Miskolci 2010.02.08. 21:43:42

@vjim:
NIncs trükk. Nekem sikerült William Hill-el is beüzemelni. Az a lényeg, hogy a configure casinos-ban írd be az összes tét fajtát (0,1$, 0,5$, 1$, stb). Meg kell tenni egy pirosat és egy feketét. Pörgesd meg. Erre azért van szükség, mert a bekonfiguráláshoz arra van szükség, hogy a rebet gomb aktiválva legyen.

vjim 2010.02.08. 21:55:34

@Miskolci: Köszönöm, most már sikerült összehoznom őket. Játékpénzzel próbálnám most ki a működését, de valamiért nem termel profitot (a beépített szisztémát használom) Szórakozzak a beállításokkal, vagy csak éles pénzzel megy?

vjim 2010.02.08. 22:44:34

Miért van, hogy a beépített Mat's choice egy ideig gyönyörűen viszi fel a tőkét, míg egyszer csak "leszakad..."?

Miskolci 2010.02.09. 08:44:55

@vjim:
Hát ez azért van, mert rulett. :-)
És ott bármi előfordulhat.

karesz007 2010.02.24. 18:41:48

Szevasztok. Bot Pro-val kapcsolatosan kérdeznék,ha valaki tud segíteni előre is megköszönöm. A kérdésem az hogy 5$-21 napig élő próbát hol tudom megrendelni? A kommenteket itt végig olvastam, de sehol nem találtam. 3-napost találtam, de az 5$-os 21 napost nem. S O S köszi.

Miskolci 2010.02.24. 19:12:01

Itt tudod megvenni:
www.roulettebotpro.com/?hop=clickread

Vagy a bannerre kattintva fent.
A lényeg, hogy a bejövő oldalon a lap alján az Option 2-t válaszd fizetési módnak. Ekkor lesz 5$ 21 napig.

Jucusmicus 2010.02.24. 22:33:23

@Miskolci:
Köszi nagyon rendes vagy.Szia-Szia.
Szerencsés játékot neked Üdv,Karesz

citromfu 2010.02.27. 10:48:22

sziasztok.
nincsenek betiltva az ilyen bot programok? és nem lehet ezeket valahogy kiszűrni?(pl gyorsabban pörget, nagy haszon...)
és még egy kérdés: ha valaki a sima duplázósat játsza és eléri a table maximumot akkor mit csinál? Átmegy másik asztalra és folytatja?

Miskolci 2010.02.27. 14:09:41

@citromfu:
Betiltva nincsenek. Aztán, hogy szűrik-e, az szerintem soha nem fog kiderülni. Hacsak nem dolgozik valaki ilyen online kaszinónál :-)
Megmondom őszintén, én a duplázós taktikát senkinek nem ajánlom. Idővel tuti bukás. Hogy az egy, vagy két hét után jön el, csak idő kérdése.

krisz56 2010.02.27. 14:51:42

Sziasztok!
Én nagyon kezdő vagyok és eddig elég rossz tapasztalataim vannak. Először is a stratégiákat kínáló oldalak tele vannak partnerlinkkel, azaz nem lehet nekik hinni. Nem tudom, hogy itt használ-e valaki partnerlinket? Aztán ott a timeout, amivel a kaszinók gyakorlatilag bármikor lenullázhatják az embert. Eddig minden reményem a progikban volt, de amint itt olvasom azok sem védenek meg a vesztéstől. Van itt valaki, aki valóban keres pénzt a rulettel?

Miskolci 2010.02.27. 15:18:43

Igen én használok pertnerlinket ezen a blogon. De, ha elolvasod például a William Hill casino-s leírásnál én kimondottam felhívom a figyelmet a bonusok csapdájára. Illetve ennek a bejegyzésnek a főszereplő robotja nekem is megvan, megvettem. Eddig meg vagyok elégedve vele, mert ebben egyszerüen bármit be lehet állítani. Akármilyen stratégiát. Tehát ha van egy tuti stratégiád, akkor csak megmondod neki, hogy mikor mit csináljon, szinte bármilyen paraméterrel. Eddig másban ezt nem találtam meg. Azt is tudni kell, hogy a hozzáadott gyári stratágiát sem ajánlom.
De ami szintén jó ebben a progiban, az az, hogy akár le is tesztelhetsz egy-egy új stratégiát, vagy épp kidolgozhatsz egyet, nagyon gyorsan, anélkül, hogy a casino-ban kinlódnál papírral, ceruzával. Szóval nekem ezért tetszik.

citromfu 2010.02.27. 15:47:02

szia!
köszi a gyors választ. Ki is próbáltam, a WH-es 30$os bónusszal. Igaz beállítottam duplázósat, meg a sorosat, mert még csak arra van tapasztalatom. De egy idő után, kiírt valami hibaüzenetet, amit sajnos elfelejtettem. Valami olyasmi volt, hogy nem megfelelően működik, mintha észlelte volna, hogy botot használok.
Volt neked valaha ilyen?

Ha megkérlek leírnál egy olyan stratégiát, amivel kicsi az esélye a bukásnak? (mit hogyan beállítani...)

köszi szépen:
citromfu

Miskolci 2010.03.01. 09:38:15

@citromfu:
Én még nem észleltem hibajelzést. Maximum, ha az internet kapcsolattal volt baja. Vagy, ha sokáig inaktív voltam a casinoban, akkor egy idő után figyelmeztet és végül kilép.

Stratégiáim lényege, hogy nem vagyok mohó. Volt ahol azt állítottam be, hogy 5 zseton megnyerése estén hagyja abba, de maximum 10 percig játszon. Amúgy alapvetően én a reverse sleepers, azaz a kivárásos stratégiát alkalmazom. Mondjuk ha 6-szor kijött ugyanaz az oszlop, vagy sor, akkor a másik kettőt megjátszom. Ez elég jól szokott működni. Kszinónként ki kell kisérletezni, mert van ahol a 6 nagyon sok. Viszont van ahol nem érdemes alá menni, mert ráfzhat az ember. Én a William Hill-ben 6-tal szoktam.

Royal Firehand 2010.03.02. 16:17:46

Üdv
Nem rég kezdtem bele a rulettezésbe és a Rulette Bot Pro 2.0 trial-t használom, tudnátok javasolni egy jó beállítást?

Kis Háttér Anyag:
Joyland-on van jelenleg 28€-m amit szeretnék felvinni 100€-ig majd átrakni egy jobb/ajánlott kaszinóba. Napi 10€-nál nem vágyok többre(egyenlőre:)
A Joylandon két asztal van:
1. Min: 0.10 Max: 15 (Ugyláttam hogy a RBP 2.0-n nem lehet 1€nál kisebbel játszani)
2. Min: 1€ Max: 50€

Nincs sok pénzem ezért is szeretném itt a joylandon összekapargatni a pénzt és átvinni. Vagy szerintetek most vegyem ki a pénzt és vigyem( csak akkor előbb bekell fizetnem mert 25€ bónusszal játszottam eddig(2szer felmentem 100-ig, pár kezdő alap stratégiával)

Miskolci 2010.03.02. 19:21:40

@Royal Firehand:
A 2.0-át nem ismerem, de a 2.1-ben szuperül tudom állítani a téteket is. Akár 0.01$-os téttel is tudok játszani (1cent). De ez persze kaszinó függő. Én eddig csak egy kaszinóban láttam ilyen kis tétet.
A Roulette Bot Pro 2.1-ben még az is jó, hogy tanítható. Tehát akár más kaszinókat is be lehet neki tanítani, nem csak az alapokat, amik gyárilag benne vannak. Így aztán kaszinó függően meg lehet adni, hogy milyen tétek vannak. És variálható az összeg. Tehát akár 0.13$-ral is tudok tétet tenni és nem nekem kell számolni, hogy ennek mondjuk mennyi a 3-szorosa, 27-szerese, stb. Nekem ez nagyon bejön benne.
Így nem kell sokáig játszani 10cent-tel, ha alacsony az egyenlegünk, hogy át tudjunk térni következő nagyságrendű tétig, az 1$-ig. Simán tudok pl. 13 cent-tel is játszani.

Royal Firehand 2010.03.03. 17:52:19

Üdv
Az érdekelne hogy tudtok ajánlani jó kaszinót. Több helyen is a Bwint és a Sportingbet-et emelték ki mint megbízható jó programmal rendelkező kaszinó. A Bwin-en néztem de ott nem lehet üresbe pörgetni amit én nagy hátránynak érzek. A Sportingbet-en még nem voltam, vélemény?

Még úgy ahogy a Williem Hill-t ismerem, gondolkoztam ezen is, jelenleg még nincs sajna konkrét stratégiám, mert még sem a helyet sem a hely szabályzatát nem tudom.

8-10k Ft-tal szeretnék beszállni, ennyim van, esetleg tudtok ajánlani helyet, programot, beállítást?

(nem ide tartozik de a weboldalon (blog.hu)kapott leveleket hol tudom megnézni?:)

REPARATUR 2010.03.04. 09:57:13

beleszaladtam a bónuszos csapdába.
Ilyenkor a befizetett összeget se tudom kivenni ha nem teljesítem a bónusz követelményeket?

Miskolci 2010.03.04. 10:19:54

@REPARATUR:
Ha írsz az ügyfélszolgálatnak, hogy nem kéred a bónuszt, akkor vissza szokták állítani az eredeti állapotot. Tehát az első befizetésed lesz az egyenleged. Természetesen csak akkor, ha nem veszítettél még belőle.

REPARATUR 2010.03.04. 16:47:14

Nyertem sokat. ugy meg 4 szereztem a tőkémet. Amikor ki akartam utalni egy keveset, akkor hívták fel a figylemem, hogy még 40 szer le kell játszanom a bónusz összegét valami félkarú rablón.

Amúgy kipróbáltam a roulette botot nagyon tetszik. Fél óra alatt csinált 50 eurót.
remélem hosszú távon is beválik. Kezdett már egyre nehezebben nyernem.

DigitalPunk 2010.03.05. 09:47:51

Sziasztok,

Tudtok Playtech-es kaszinót, ahol 0,10-zel is lehet pörgetni?

Köszi!

DigitalPunk 2010.03.05. 10:58:24

Bocs, akkor láma vagyok, de mindenhol kiírja a WH hogy bet min 1 euro. Igaz, csak a fun részben. Élesben van 0,10 is?

DigitalPunk 2010.03.05. 11:02:21

Isten vagy, köszönöm.

DigitalPunk 2010.03.05. 12:00:55

Még egy kérdés :-)
A WHban mennyi a napi határ? Amit nem kéne átlépni? :-)
kezdőpénz+80%?
100 euro?

ninja6 2010.04.01. 17:25:33

sziasztok nekem megvan a roulettbot pro 2.1 és a sniper is . eladom mind a 2 öt joval az eredeti ár alatt nem átverés!
ha érdekel irj: ninja1@citromail.hu

ToMiKa 2010.04.27. 14:44:55

@Miskolci: Szia! Írtad, hogy ha 6x jön ki egy sor v oszlop akkor a másik 2-t megjátszod. Ezt a progiban hogy állítod be? Szerintem Systems-Reverse Sleepers itt pipa a Dozens és Columns-ra és beírom, h 6-6 !?
Köszi a választ!

ToMiKa 2010.04.27. 18:47:18

Köszi, végre sikerült rendesen belőnöm a progit :)
Tropez casino-ban vagyok és azon is teljesen jó a program.
1 jó tanács a bot pro-t használóknak: a casino-ban az effektet (amikor a golyót "elengedi" a gép és valahol megáll) ki kell kapcsolni a beállítások menüben! 15x gyorsabb a játék, szinte 1 pörgetés/mp !!!

ToMiKa 2010.05.03. 13:20:24

Miskolci,
Te milyen limiten játszol? Mekkora a bankrollod!? Kipróbálom a William Hill-t is azon gondolkodtam ... :)
Csak egy kis infó kéne, a bónuszt már lemondattam a supporttal.

Miskolci 2010.05.03. 13:23:47

@ToMiKa:
Én most egy ideje napi 10 zseton célt lőttem be demón és jól ment. Épp tegnap indítottam be újra élesen, de ott egyenlőre csak napi 5 nyert zsetonra megyek. Tegnap, meg ma bejött eddig. Ja, és egyenlőre 10centes téttel 20GBP kezőegyenleggel. Tudom, hogy nem egy gyors meggazdagodási mód ez, de nem is ez a célom. Lassan, de biztosan, kezelhető veszteséggel.

Majsszy 2010.06.18. 02:09:13

Sziasztok!

Miskolci,
szeretnék kérdezni Tőled valamit!Kb. 2 hete kerültem kapcsolatba az online roulettel, a frankó kis duplázós fekete/piros játékkal gyorsan el is buktam 100EUR-t Unibeten...ami nagyon jó tanulópénz volt, azóta egyre jobban mélyülök el a témában, és mindent előbb 100x kipróbálok játékpénzzel és hosszú statisztikákat vezetek. Ezt csak azért írom le mert még friss hús vok a darálóban, és inkább mások kárán tanulok és kérdezek! :)
Én is tesztelem ezt a Roulette Bot Pro-t pár napja, eddig elég pozitív a statom.
Te miért játszol alacsony téttel?Így nyersz napi 10-20eur-t, míg nyerhetnél 100-200-at is. Nem bux annyit az igaz, de nem is nyersz annyit, de az arány ami igazán fontos, nem? Én beállítottam h 100nyert zseton után álljon le, de 200-nál többet ne veszítsek. Max. 5 perces játékidőkkel 10 játékból átlagban 8x nyerek 100zsetont, és 2x bukok 200-at, ami 600 plussz (WilliamHillen). Ez lehetne 10nyerő, 20bukó, és 60 differencia is, az arány az marad.
Szóval csak kíváncsi vagyok, így is rengeteg hasznos info-t kaptam tőled és az oldaltól, de ez nem fér a hajam alá!
Válaszodat Lőre is köszönöm!

Miskolci 2010.06.18. 13:52:45

@Majsszy:
Szia! Ha működik, akkor nem lehet rossz a Te stratégiád is. Én azt szeretem a Roulette Bot Pro-ban, hogy kiválóan alkalmas stratégiák tesztelésére. Épp most terveztem egy új dolgot a blogon bevezetni. Közzé akarom tenni majd a statisztikáimat. Most jelenleg 3 éles "számlám" fut és számos demó. De majd egy pár nap múlva látni fogjátok a változást az oldalon. Annyit elárulok, hogy az összes egyenlegem plusszban van és növekszik, ami a lényeg. Én a hosszútávú stratégiára rendezkedtem be. Eddig megy jól.

Majsszy 2010.06.20. 20:04:09

Teljesen igazad van, bár nincs nagy összehasonlítási alapom, de sztem tényleg mindent be lehet benne állítani ami fontos lehet. Ha van statod és azt közzéteszed azt előre is köszönöm, biztos sokat segítene és hasznos lenne.
Lenne még 1 kérdésem: már vagy a 4. IP címről töltöm le a Roulette Bot pro 2 pár napos ingyenes verzióját...próbálok vhonnan crack-et v serial numbert letölteni, de 1xűen képtelenség, csak fizetős oldalakon látom fenn, és még azok sem biztos h működnek. Van elképzelésed v 5leted honnan tudnám ezt letölteni vagy megszerezni? Kódot, cracket, v a teljes verziót???
Szép napot! :)

Miskolci 2010.06.20. 21:03:29

@Majsszy:
Nézd! Megmondom őszintén. Nem tudok tört verziót, de nem is tartom korrektnek. Ez egy olyan program, ami szinte mindent tud, ami egy rulettező embernek kell. Szóval, ha valaki komolyan gondolja, akkor annak megéri megvenni. Én momentán azt a fizetési opciót választottam, hogy 5$-t fzettem az első 21 napra és onnantól havi 10$, mert nem akartam kiadni érte a teljes árat egyben. Mostanra viszont egyértelművé vált számomra, hogy megéri az árát, ezért lehet, hogy meg is veszem egyben is és lemondom a havidíjas verziót, mert így jobban megéri. Persze ezt előre nem tudhattam.

Majsszy 2010.06.21. 14:32:44

Abszolút igazat adok neked, tényleg nem egy korrekt dolog, sőőt....de mivel egyenlőre játékpénzen tesztelem, ezért gondoltam erre főleg. Értelemszerűen ha "real money"-val is működik, és tudok vele napi 10-20 v akár 100eur-t csinálni, persze h megveszem, én sem akarok bajlódni és sunnyogni tört meg próbaverziókkal...illetve bőven megéri a befektetett összeget. amúgy van hozzá egy 2 hónapos visszafizetési garancia is ha jól olvastam, szóval elég profinak és működőképesnek tűnik, ezt nem ajánlanák fel ha tudnák h nem műxik. :)
Figyu, ha nem terhellek v zaklatlak ezzel, nem tudnánk vmikor megbeszélni h te milyen beállításokkal játszol, és főképp miért? Msn, v e-mail? Én "print screen"-eltem az eredeti beállításaimat, persze próbálgatok finomítgatni meg apró változtatásokat végrehajtani rajta, de érdekes módon az eredeti ami a legmegbízhatóbb!

Miskolci 2010.06.23. 07:25:11

@Majsszy:
Épp most dolgozom azon, hogy közzétegyem a beállításaimat. A hírlevélre feliratkozók meg fogják kapni a settings fájlokat, amiket csak be kell másolni a roulette bot pro-ba és menni is fog. Illetve küldöm mellé az én eddigi statisztikáimat is különböző kaszinükban, amiből jól látszik, hogy bizony ugyanaz a stratégia van ahol szuper, van ahol csak stagnál.

volvo100 2010.06.28. 17:14:10

Sziasztok!
Kérdésem lenne hogyan tudom tanítani a Roulette Bot Pro 2.1? angolt annyira nem vágom és kezdő is vagyok. Segítséget előre is köszönöm.

Miskolci 2010.06.28. 21:11:47

@volvo100:
Tanítás alatt at kell érteni, hogy az alap, beépített kaszinókon kívül újabb és újabb kaszinok kezelésére is beállíthatjuk a bot pro-t. Ez annyit tesz, hogy elindítjuk a kaszinót beállítjuk a bot pro-ban, hogy milyen tétek vannak (pl. 0,10$ , 0,50$ , 1$, 5$, 10$, 25$....stb) és ráengedjük a bot pro-t. ekkor megnézi, hogy tudja-e kezelni. ha igen, akkor be is kerül a listába az új kaszinó.

DigitalPunk 2010.06.29. 14:23:09

Már ne vegyétek meg.
Ma frissültek a playtech kaszinók és alapból nem megy a bot pro...én még nem jöttem rá, mit kell átállítani..

Miskolci 2010.06.29. 14:26:54

@DigitalPunk:
Nekem ment. Ma is használtam és nyertem is :-)
Egyébként hamarosan megjelenik a 3.0-ás verzió, ami drágább lesz. Viszont, ha valaki megveszi most, az ingyen megkapja azt is.

volvo100 2010.06.29. 14:55:01

HALI!
Problémám az hogy megpróbáltam tanítani de nem rakja be a listába a kaszinót amit ki választottam.Részletes leírást ha tudna valaki adni a beállításokról aszt megköszönném.Nem kell ide kiírni elég ha elküldi az e-mail címemre volvo01@citromail.hu
segítséget előre is köszönöm.

DigitalPunk 2010.06.29. 15:00:37

@Miskolci: Nem mondod :-)

Nálam az Europa Casino és a Tropez is upgradelt... sztem a William Hill is fog...

DigitalPunk 2010.06.29. 15:13:12

Nemcsakhogy drágább lesz, de ami fontosabb, a microgaming kaszinókkal is működik (betclic, unibet). Kíváncsi leszek rá.

DigitalPunk 2010.06.29. 15:56:46

@Miskolci: Ja, William Hill még nem frissült, most kell belehúzni :-)

REPARATUR 2010.06.29. 16:23:04

valakinek sikerült pl a premium french rulettel összehozni bárhol? kész idegbaj. amúgy tegnap nyertem vagy 30 eurót az alap stratégiával a william hillbe. most 160 eurón áll ott a bankrollom.
a mansion kaszinóba meg 830 eurón. ezt is bot pro val csináltam, de itt a promóció miatt nem tudom kiszedni. és már csak élő rulett van ott is.

REPARATUR 2010.06.29. 16:24:23

valakinek jár még a bot pro-s email? mi lehet az az 1000 dolláros csoda???

DigitalPunk 2010.06.29. 16:30:19

@Miskolci: Matt most írt vissza, hogy már dolgozik a javításon :-)

DigitalPunk 2010.06.29. 16:31:02

@REPARATUR: nem tudom, de az eddigiek alapján Matt rendes srác. Most is válaszolt a parámra.

REPARATUR 2010.06.29. 16:36:08

Azt jól teszi, serénykedjen is, mert mostanában kezdtem el megint játszani.

Tresó 2010.06.29. 18:52:17

Sziasztok!
Én még új vagyok a témában ,letöltöttem Roulette Bot Pro 2.1-et de hiába indítom a hozzárendelt WH kaszinó, ami rendben ment nem indul el csak a program. Azaz vagy el se indítja pl. automatic üzem módben, vagy RNG ben elindul és dolgozik a program, de a kaszinó semmit sem reagál rá. pls. help!!

Tresó 2010.06.29. 19:31:38

Vagy pedig a WH roulette pro nál már sikerült, hogy pl. automata üzemmódban (csak teszt jelleggel) együtt dolgozik a két program (r.pro + WH) de téteket nem tesz fel ,csak üres pörgetések vannak!

bali02 2010.06.29. 19:58:20

@Miskolci:

Sziasztok!

Én is új vagyok a témában, most fogom megvenni a robotot, eddig elég sokat ruletteztem, így eléggé örültem mikor megpillantottam ezt a masinát. A Miskolcit szeretném megkérdezni, hogy milyen beállításokat használ, ami bejött, sikeresen müködik és részletesebb leírást lécci nekem is küldhetne vki:)

Ez az e-mail címem: bali2005@vipmail.hu

bali02 2010.06.29. 19:59:07

És kösszi előre is!!!:-)

REPARATUR 2010.06.30. 09:07:24

Megkaptam az első hírlevelet, ha vizsgáról ma hazaérek, ez lesz az első amit kipróbálok.
További kaszinóajánlásokat viszont hiányoltam kicsit a levélből.

Miskolci 2010.06.30. 09:14:34

@REPARATUR:
A hírlevél még nem teljes. Alakulóban van. A végső verzióban lesznek a már most is kiküldött konfig fájlok. Eddigi eredményeimről statisztikák. Illetve természetesen az is, hogy mely kaszinókban játszok sikeresen, illetve kevésbé sikeresen. Szóval lesz még infó! :-)

bali02 2010.06.30. 12:19:20

Huhhh most nézem h lemaradtam a hírlevélről, most felregeltem, nem tudná esetleg vki elküldeni?

Miskolci 2010.06.30. 12:36:03

@bali02:
Ha feliratkoztál, akkor meg fogod kapni automatikusan. Holnap jön az első levél.

REPARATUR 2010.06.30. 15:39:21

remek. egy ötlet esetleg, feketelistát is lehetne csinálni. saját és/vagy olvasói vélemények alapján. pl lehetne kérdőívet kitöltetni.

Majsszy 2010.06.30. 21:03:03

Sziasztok!

Miskolci, nekem is tudnál küldeni hírlevelet meg h milyen beállításokkal játszol? majsszy@freemail.hu
Előre is köszi! :)

REPARATUR 2010.07.01. 11:05:59

regeltem a golden palaceba. ti milyen fizetési módot használtok, mert nincs banki átutalás...

DigitalPunk 2010.07.02. 10:43:48

Jó a hírlevél, köszi!

Ti meritek élesben full sebességgel pörgetni a RBP-t?

REPARATUR 2010.07.03. 11:15:11

én azért nem pörgetem full sebességen, mert pontos időpontra meg tudják nézni, hogy mikor mennyit pörgettél, mikor tettél tétet, mikor nyertél, szóval mindent. és ha úgy látják, h nem te játszottál, akkor simán visszatartják a kifizetést. megragadnak minden lehetőséget, hogy ne fizessenek, erre nem árt felkészülni.

egyébként a golden palaceba kell lemondani valamilyen bónuszt? vagy azokat neked kell igényelni?

Miskolci 2010.07.03. 12:12:26

@REPARATUR:
Szerintem alapból minden kaszinó próbál bónuszt rátukmálni a tagokra. Már nem emlékszem, de szerintem a golden-nál is alapból adnak. Ha nem kéred, akkor írni kell nekik.

REPARATUR 2010.07.03. 14:55:11

Próbálgatom a rendszered a william hillbe. most csináltam úgy 50 perc alatt 20 eurót. manuálisra állítva a rulett botot.
bár egyszer az oszlopoknál majdnem megszivatott.

REPARATUR 2010.07.04. 15:30:16

@DigitalPunk: Akkor egyre gondoltunk. a WH-ba ma is csináltam 23 eurót úgy fél óra alatt.

DigitalPunk 2010.07.04. 17:25:21

@REPARATUR: Élesen vagy Fun módban? :-)

DigitalPunk 2010.07.04. 19:50:10

@REPARATUR: ja és mekkora egységgel játszol?

DigitalPunk 2010.07.04. 22:44:38

Nem mondjátok, hogy a Golden Palace-bam 1 euro a minimum...

REPARATUR 2010.07.05. 09:37:23

élesen nyomom a wh-t. most 210 a bankrollom. én olyan anpi 20 euróra állok be úgy döntöttem. 1 eurós tétekel játszok.
Ez meglepő? Szerintem a legtöbb helyen 1 euro a legkisebb.

DigitalPunk 2010.07.05. 11:53:49

William Hillben 0,10, azért imádtam.

Úgyhogy most olyat keresek, ahol szintén, nem tudtok olyat?

DigitalPunk 2010.07.05. 14:33:32

@Miskolci: Gondoltam :-)

Mondjmár kettőt :-)

Miskolci 2010.07.05. 21:09:16

@DigitalPunk:
Mármint én igen, merem full sebességen pörgetni a RBP-t.

DigitalPunk 2010.07.05. 21:33:11

@Miskolci: Akkor mondj két playtech kaszinót, ahol 0,10-zel is lehet rulettezni :-)

Miskolci 2010.07.06. 07:47:48

@DigitalPunk:
Betvoyager-ben még 1 cent-tel is lehet.
Amúgy van még az eurogrand is, ahol nekem éles számlám van. Bár ezekben egyenlőre nem vagyok túl siekres. Hullámzó a teljesítmény.

DigitalPunk 2010.07.06. 10:31:04

@Miskolci: A full speedel kapcsolatban meg REPARATUR-ral értek egyet, tuti bemérik, lécci légy óvatos :-)

REPARATUR 2010.07.06. 11:40:45

@Miskolci: mit jelent az hogy hullámzó? ha buksz te nem bukod az egész bankrollod? nekem most visszesett 168- euróra 210-ről, de úgy hogy a betting system is leállt, de az utolsó dollárjaimat feltettem és visszanyertem nagyjából. a 3rd dozen szivat engem a williambe.

ha vissza tudok menni 200 fölé ma, akkor kiveszem és átmegyek a golden palaceba.
ott írtak, hogy úgy látják nagy table gamer vagyok és adnak "csak nekem" biztosítást, ha elvesztem mindenem, akkor visszaadják a befizetett összegem 20 %-át. és ennek nincsenek feltételei. pedig még nem is játszottam náluk élesbe. funba is csak párat forgattam. lehet van rólunk adatbázis a kaszinók között?

Miskolci 2010.07.06. 11:52:00

@REPARATUR:
Nem szoktam bukni az egész egyenlegem. Legalábbis már nem. Ilyesmi kezdő koromban fordult elő velem, amikor a végsőkig próbálkoztam. Mára elfogadtam már, hogy nem mindig lehet nyerni, ezért úgy kell alakítani a stratégiát, hogy a veszteség is bele van kalkulálva. A lényeg, hogy összességében nyerő legyek.

Amúgy sok kaszinó van egy kézben. Több fantázianévvel is futtatnak kaszinókat, de valójában ugyanaz a cég. Szóval bármi előfordulhat.

REPARATUR 2010.07.06. 12:56:21

de ezt mégis hogy csinálod? pl nem duplázod a végtelenségig, hanem mondjuk 32 euros tétnél azt mondod, hogy akkor többet nem teszek ebben a sorozatban ha most sem nyerek.?

igen ezt én is észrevettem. pl a casino.com és a mansion casino is ugyanaz. én náluk kezdtem el a piros fekete duplázós dolgot. valahogy ki kéne venni azt a pénzt már ĐĐĐ

Miskolci 2010.07.06. 13:29:59

@REPARATUR:
Igen, van egy maximum, ami fölé nem megyek. Ha így alakul, akkor meghagyom a kaszinónak. Különben előbb-utóbb mindenemet elveszi :-/

Egyébként én a piros-feketét nem ajénlom senkinek. Az tuti vesztés. Előbb, vagy utóbb.

lacisanyi 2010.07.07. 23:47:55

Sziasztok!
Miskolczi, min. mekkora bankrollal kell játszani a hírleveledben adott beállításnál?

Miskolci 2010.07.08. 10:53:45

@lacisanyi:
Én 50$-ral indítottam, bár ez elég merész. Inkább 70-100$, ami már türhetőbb.
De ez azért ekkora összeg, mert a Golden Palace-ban 1$ a minimum tét.

REPARATUR 2010.07.08. 11:22:58

én a wh-ba 50-el kezdtem, a 0,1$ el. de az kínszenvedés volt :DDD
mostmár jobb 1$ -al.

@Miskolci: észrevettem :DDD a piros feketét.

DigitalPunk 2010.07.09. 20:21:51

@REPARATUR-Miskolci: a többi is a Martingale-módszeren alapszik, nem? Street-Dozen, minden, amit a RBP-ben be lehet állítani.

z.o.l.i 2010.07.13. 10:56:44

sziasztok!
ismeritek, ill. teszteltétek már az "assault", vagy a "sniper" progikat???

bali02 2010.07.14. 16:54:07

Hello! Nem tudjátok h hol lehetne vmilyen magyar leírást a progihoz találnom? csak mert próbálgatnék saját beállításokat én is, csak nehezen ismerem ki a progiban magam:S

DigitalPunk 2010.07.14. 19:15:03

ZOLI: ne kínlódj egyikkel sem, nem éri meg még az idődet sem, napláne a pénzedet.

Amúgy meg, az EuroGrandban és a WH-ban elérhetetlen a rulett, csak nem most frissítik azokat is?

Miskolci 2010.07.15. 21:13:18

@DigitalPunk:
Igen. Szerintem ha valakinek megvan az RBP, annak nincs szüksége másra.

Majsszy 2010.07.18. 19:30:25

@DigitalPunk:

Én WH-t tesztelgetem, 2 napig nem volt rulett, a zsetonok is megváltoztak (Botpro-t újra kell hozzá konfigurálni...), eddig 0.1 volt e legkisebb, most már 0.5, illetve alacsonyabb téteket lehet most már megtenni, nagyjából asszem 1/6-oda a max megtehető tét mint eddig volt...:S

Majsszy 2010.07.18. 19:34:17

Kedves Miskolci!

Nem akarlak ezzel többet basz....gatni, csak már nekem kényelmetlen...kértem már többx hogy ha megoldható elküldhetnéd nekem is mint másoknak a statjaidat és h milyen beállításokkal játszol, engem a botpro és WH kombó érdekelne. AZ e-mail címem: majsszy@freemail.hu . Ha nem küldöd el akkor sem szűnik meg a világ, csak tudjak róla és akkor nem várom! Előre is köszönöm!
Majsszy

REPARATUR 2010.07.19. 10:36:27

@Majsszy: beregisztáltalak, csak erősítsd meg az emailedben. ha még esetleg nem tett volna be más. :DDD

Lorus 2010.08.03. 11:35:56

Sziasztok!
Valaki tudna küldeni egy linket ahonnan le tudom tölteni a 3 napost? Csakmert valamiért a hivatalos oldalon nekem nem elérhető a fájl.
köszi szépen.

Lorus 2010.08.03. 15:47:24

már megvan köszi.jó kis programnak tűnik, bár így gyatra angoltudással kissé nehézkess a használata.

aidy01 2010.08.09. 18:46:04

Sziasztok!

Hol és hogyan lehet feliratkozni a hírlevélre? :)

Előre is köszi!

Miskolci 2010.08.09. 19:57:07

@aidy01:
Szia!

Jobb felső sarok, leleplező információk. :-)

REPARATUR 2010.08.09. 22:51:35

készül a könyv? :DD

Miskolci 2010.08.09. 22:52:47

@REPARATUR:
Könyv az nem, de épp most rögzítettem 3 videót. Nemsokára megy ki a hírlevéllel.

lacisanyi 2010.08.10. 10:36:32

@Miskolci: Azért nekem néha csúnyán bebukja a pénzt a robot palason a legutóbbi beállítással is.Bár csak demóban.Neked élesben nem csinál ilyet?
Vagy elrontok valamit?

Miskolci 2010.08.10. 10:46:29

@lacisanyi:
Nekem is bukik kb. hetente, kéthetente egyszer, de a profit több a többi nyerő nap. Szóval mindig pozitív az egyenlegem.

Kiki009 2010.08.10. 12:11:49

Szia!
Tegnap letöltöttem a RBP -t és azóta nyüstölöm, de valahogy nem sikerül rendesen összelőnöm, se a Tropezzel, se a 21 novával, mert ugyan felismeri, sőt pörget is de csak egyszer, max kétszer és aztán annyi.
A weblapon a videókat már párszor megnéztem, de valahogy ez még nem kerek.
A pdf-ben nem nagyon volt semmi...
Esetleg tud valaki segíteni a beállításban?

Köszi

Miskolci 2010.08.10. 12:28:20

@Kiki009:
Ezt én is észrevettem. Pár napja nem okés a william hill se. A kaszinóban módosítottak a pörgetésnél. Szerencsére a golden palace-ban minden szuper :-)

DigitalPunk 2010.08.10. 14:34:54

06.29.-én írtam hogy elkezdték frissíteni a playtech kaszinókat..a Golden Palace is sorra kerül, tuti. EuroGrand és a Bellini is most frissül, asszem elegük lett az RBPből :-)

Magyarul már nem érdemes megvenni a RBP 2-t, meg kell várni a hármat.

Miskolci 2010.08.10. 14:38:36

@DigitalPunk:
Hát ezzel lehet vitatkozni. Aki megveszi most, az olcsóbban megkapja, mert a 3-as az drágább lesz, viszont a mostani tulajok ingyen megkapják azt is. És ha esetleg tényleg nem tud majd automatán mit kezdeni a kaszinókkal a 2.1, akkor még mindig lehet manuálisan játszani. Legfeljebb nem a robot teszi meg a tétet, hanem Te. Ő szól hogy mit mikor és mennyit. Szóval szerintem, aki ilyesmiben komolyan gondolkodik, annak még mindig érdemes. Most is lehet használni a a william hillben és a többiben is, csak manual módban.

Kiki009 2010.08.10. 14:57:09

Esetleg nincs valami részletesebb leírás ehhez az RBP -hez?
Vagy kapunk esetleg valamelyik hírlevélben újabb beállításokat hozzá? ;)

Miskolci 2010.08.10. 15:02:48

@Kiki009:
Készülnek a videók. Már 3 kész van és talán ma ki is küldöm.

DigitalPunk 2010.08.10. 23:46:20

@Miskolci: "Aki megveszi most, az olcsóbban megkapja, mert a 3-as az drágább lesz, viszont a mostani tulajok ingyen megkapják azt is."

Ezt miből gondolod? Nem figyeltem? .-)

Miskolci 2010.08.11. 12:33:19

@DigitalPunk:
A készítő írta egy e-mail-ben.

Lorus 2010.08.11. 15:09:38

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a gép szivatni akar engem :) A 3 napos próbaverziót nézegetem. Tét nélkül elkezdtem pörgetni és figyeltem a számokat. Volt, hogy 16szor jött ugyanaz a szín, 3szor egymás után ugyanaz a szám. És ez elég gyakori volt. Szerintetek ez véletlen? Másnál is előfordul ilyen szélsőséges eset?

Miskolci 2010.08.11. 15:11:50

@Lorus:
Igen, ilyen előfordul. Nem is olyan egetverően ritkán. De megfigyelhető, hogy egyre növekedik az esélye ennek, ha nagyon sokáig játszol. Én max 10 percig vagyok bent és naponta max kétszer játszok.

Kiki009 2010.08.11. 18:57:40

Sziasztok!
Egy kis segítséget szretnék kérni tőletek. Próbálgattam ezt az RBP-t de baromi sok lehetőség van a beállítására és hát hogy őszinte legyek fogalmam sincsen, hogy mikor milyen beállítás lenne igazán jó.
Végignéztem a videókat de hát ... azért az nem igazán elég sajna.
Én az EU Casinoban kezdtem játszani, de persze én is belefutottam a bonuszos dologba ami nagyon dühít!
50 euróval kezdtem most és 2 hét alatt 600 körülire sikerült duzzasztamon a számlámat, viszont mostanában az történik velem is mint amit sokan írtatok, hogy hát igen sokszor "véletlenül" 10-12 szer is kijön ugyanaz a szín!! Ja persze én is az egyszerű színduplázós dologgal kezdtem, mert az egyszerűnek tűnt:) picit variálgattam a 1st/2nd/3rd mezőkkel is, de mivel nem értek még hozzá nem nagyon bonyolítottam. Lényeg hogy a "pech szériám" tegnap kezdődőtt, mivel +60 eurónál nem álltam meg és ez nagy hiba volt, mert gyorsan buktam egy 11-es piros sorozattal ~150 eurót. Ma reggel meg még 50-et. Persze ez benne van de azért picit mérges lettem, úgyhogy valami olyan stratégiát kellene kitalálnom ami működik és relatíve stabil.
Tudnátok segíteni?
Köszi

Lorus 2010.08.11. 20:40:35

@Miskolci: Igaz, eleinte tényleg van egy nyerő széria. 10-15 perc körül változik meg minden. Végülis az a "kevéske" is jól jönne. Nem ebből akarok én sem meggazdagodni, csak a sulira kéne. Tovább próbálkozok, hátha... Köszi.

Kiki009 2010.08.11. 23:45:08

Még annyit kérdeznék, hogy szerintetek van különbség a játékpénzes, illetve a valódi pénzes "pörgetések" között?
Mennyire gyanús? Grandonline,Eurogrand és társai...
Köszi

Miskolci 2010.08.12. 14:32:16

@Kiki009:
Szerintem van.
Ezért én például már csináltam azt, hogy valódi pénzes módban a roulette bot pro-t test mode-ban használtam. Ilyenkor nem teszi meg tényegesen a tétet, de legalább dem fun módban játszok, ami egyáltalán nem fáj a kaszinóknak.

Lorus 2010.08.12. 16:06:57

Mondanátok pár kaszinót ahol van üres pörgetés? A Golden Palace-on és az Unibeten kívül. Köszkösz.

DigitalPunk 2010.08.12. 17:49:48

Király lett minden videó :-)
Köszi!

Persze hogy van különbség a fun és a real között. A fun a beetetés :-)

VB2010 2010.08.12. 21:08:04

Sziasztok

Megvettem én is a botot, a Tropez Playtec kaszinóba regisztréltam

Az oktató videó alapján beállítottam a roulette bot pro-t a teremhez, de nem működik.

Az első pörgetést megcsinálja ki is írja a számot amit pörgetett, de utánna nem pörget tovább,
és ahova a poker bot pro a ...spinning -et írja ki ott megjelenik "1" és megáll.

Az asztal amit a videó is mond:
Roulette pro a képernyő színmélysége 32 bit.

Mi lehet a hiba?

Miskolci 2010.08.12. 21:13:55

@VB2010:
Próbáld a Golden Palace-t. Egy jópár kaszinóban sajnos egy pár napja azt csinálja, amit mondasz. Ezekben manuális módot kell választani, mert a robot nem tud automatikusan pörgetni.

DigitalPunk 2010.08.25. 12:44:35

Na mi újság? Senkivel semmi? Eredmények? Tapasztalatok?

Miskolci 2010.08.25. 12:56:56

@DigitalPunk:
Dehogyisnem. Ma is vettem ki 100$-t :-)
Megy ez most már szépen. Durván kéthetente tudok kivenni pénzt (ez volt a 6. alkalom).

DigitalPunk 2010.08.26. 10:50:17

Csak a Golden Palaceban, ugye?

És GRAT :-)

gabowsky 2010.08.26. 17:23:41

Sziasztok! Tud itt valamelyikőtök teszt-programot? több stratégiám is van, rövid időintervallumban (20-50 pörgetés) működnek, illetve, ha bukó, akkor 100-120 alatt visszahozza - ésszerű emelések mellett - 0-ra. Ezeket "real" asztaloknál teszteltem, de jó lenne tudni, hogy a Zinterneteseken is megy e. Üdv!

Miskolci 2010.08.27. 11:57:48

@DigitalPunk:
Igen. Golden Palace a nyerő :-)

Miskolci 2010.08.27. 12:00:33

@gabowsky:
A Roulette Bot Pro-ban van teszt rész. Rá tudod engedni a stratégiádra a véletlenszámgenerátort, de akár egy valódi kaszinó real money módjában is kipróbálhatod tét nélkül. Csak magában számolja, hogy hogy alakulna az egyenleged.
Ezért is szeretem ezt a kis programot. :-)

DigitalPunk 2010.08.27. 14:29:44

@Miskolci: Félek, hogy napokon belül az is frissül, inkább kivettem :-(

Miskolci 2010.08.27. 14:32:56

@DigitalPunk:
Miért? Manuálisan így is úgy is lehet játszani, ha esetleg változtatnak a pörgetésen.

DigitalPunk 2010.08.27. 19:22:07

De az baromi lassú...vagy nem?
Hogy adsz be manuálisan számot a programba?

Miskolci 2010.08.27. 19:58:39

@DigitalPunk:
Pörgetsz és utána ráböksz a roulette bot pro ablakában a kipörgetett számra.

deba85 2010.08.31. 12:24:32

Mennyivel érdemes elkezdeni a real money módot? Én 100 euróra gondoltam, napi 20-30 euro nyereséggel számolva.
Láttam september 3án jön az új verzió, én sajnos csak betclicen szoktam kaszinózni :(
Regisztráltam pár ajánlott kaszinó oldalra game módban akartam kipróbálni de sajna nem sikerült :(

Brawn1 2010.08.31. 14:21:59

Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy a bet365 kaszinón is működik automatában a Roulette Bot Pro? Illetve hogyan tudnám ott konfigurálni a bet365-öt, mert mindig valami rebet-tel kapcsolatos üzenetet kapok. Illetve hol és hogyan tudom azt beállítani, hogy mondjuk ha 10-szer kijött egy tucat, akkor tegyen a másik kettőre, és hogyan állítható be, hogy hány zsetont tegyen fel? Köszi előre is a segítséget!

Drummer87 2010.09.01. 14:12:30

Az lenne a kérdésem hogy az a stratégia ami az oldalon van hírdetve csak a Golden Palace kaszinóban működik jól vagy máshol is? Illetve ti hogyan utaljátok vissza a pénzt?

Miskolci 2010.09.01. 14:48:31

@Drummer87:
Úgy veszem észre, hogy kaszinónként kell kidolgozni stratégiákat, mert ami jó a goldenben, az nem biztos, hogy jól működik másikban.
Amúgy én kértem már ki pénzt banki átutalással is, de most már tudtam moneybookers-szel is.

Kiki009 2010.09.01. 19:17:36

Van ebben a progiban olyan lehetőség, hogy elmentsem a pörgetéseket? mármint a statisztikákat későbbi kielemzésre?

Kiki009 2010.09.01. 19:55:05

A beállításokkal kapcsolatban lenne rá hajlandóság, hogy megosszuk valahol egymással az RBP beállításokat, és hogy ki-hol milyennel játszik? (csak mert mivel úgysem rontjuk egymás esélyét, és szerintem sokan hálásak lennének).
Amúgy teljesen igaz, hogy baromira meg kell állni egy bizonyos nyeremény után, mert érdekes módon utána tuti a vesztő széria!
Nekem ez a második alkalom ,hogy hülye voltam és pl. ma teljesen alap beállításokkal tök kézi irányítással (mivel az EUCASINO nem megy a progival) 141 eurot nyertem cirka 1,5 óra alatt. Viszont gondoltam, hogy még ráteszek egy lapáttal délután, mert miért ne. Hát ezt nem kellett volna...-190euroval zártam a napot vagyis a tegnapihoz képest ~50-et vesztettem. Szóval mindenkinek azt tanácsolom, hogy tényleg a napi kitűzött célig nyomja, és ne telhetetlenkedjen, mert megbosszulja magát!

DigitalPunk 2010.09.02. 12:13:04

@Kiki009: Ez egy alapizagság, tesó :-)

A beállítások: én csináltam egy elég szigorú beállítást, azt nyomom, egyelőre csak a Goldenben..

Lorus 2010.09.02. 17:02:15

Hello!
megmondaná valaki, hogy a Golden Palace-ban real módban van-e 0,10-es tétrakási lehetőség vagy 1-től kezdődik?

Kiki009 2010.09.02. 19:33:15

@DigitalPunk: Hát ja. Na mindegy most visszavettem nagyon és a kevesebb több taktikáját folytatom. CSak az baromira idegesít hogy a rohadt bonus miatt még nagyon sokat kell nyernem, és slotsban el kell játszanom, ahhoz hogy felszabadítsam a számlám!!!! grrr Már 1000 szer megbántam hogy kaptam bónuszt!!!!!

Miskolci 2010.09.02. 22:23:27

@Lorus:
1-től kezdődik sajnos.

Drummer87 2010.09.04. 12:24:48

@Kiki009: Szia

Szívesen teszteltém a te álltalad használt stratégiát más kaszinóknál is és ha van valami eredmény ami bíztató akkor szólnék róla.

Illetve ez a lehetőség mindenki számára nyitott mert most 1 évig halasztok a főiskolán így lesz időm bőven ilyenekkel foglalkozni.

Kiki009 2010.09.07. 16:43:36

@Drummer87: okés. Esetleg a többiek is benne lennének egy közös tapasztalatcserében?

spikel 2010.09.08. 11:39:04

Helló!
Tud valaki infót arról hogy számlára történő befiztéskor a bónuszt automatikusan megkapom vagy csak külön opció és választhatom is. Még nem nyitottam számlát most akarok és nem akarok bónuszt kapni, hogy az esetleges nyereményt gond nélkül ki tudjam venni..

Miskolci 2010.09.08. 13:06:13

@spikel:
Automatikusan megkapod a bonus-t. Sajnos. Illetve nagyon ritka esetben, eddig talán egy kaszinónál kérdezett rá, de ez egyáltalán nem általános. Szóval úgy kalkulálj, hogy számlanyitás és befizetés után még egy-két napig nem játszol, mert írnod kell nekik, hogy nem kéred a bonus-t.

Drummer87 2010.09.08. 15:17:09

@Kiki009: Skype-on dobos87 nickel vagyok fent.

Drummer87 2010.09.08. 15:18:35

Nekem nem adott bónuszat a Golden Palace-ban ugyan annyi pénzem volt mint amennyit betettem

Kiki009 2010.09.09. 18:06:47

@Miskolci:
Szeretném megkérdezni, hogy a Goldenben azokkal a beállításokkal játszol amit a legutóbbi leveledben küldtél?
Én is kipróbáltam, mint gondolom sokan mások is, viszont nekem nagyon "óvatosnak" tűnt. Ami persze nem baj, csak egy eurót sem csinált szegény azalatt a 10-15 perc alatt amíg futtattam.
Aztán kicsit levettem a számokból (ha úgy tetszik csökkentettem a biztonsági szintet:D) és azért úgy már csinálta a pénzt.De persze ezt csak playmoneyban.

Azért kérdem, hogy te azokkal szoktad használni, mert a statisztikád kifejezetten impozáns.

REPARATUR 2010.09.10. 17:53:15

@Kiki009: az elején lehet sokkal lazábbAN játszani, de amint rendesen nyerő szériában vagy, úgy mindenképp ajánlatos ilyen "biztonságos" beállításokkal használni. a nyereményed függvényében megpróbálja a gép tőled visszavenni a pénzét.

REPARATUR 2010.09.10. 17:54:30

@spikel: én álltalában az online ügyfélszolgálaton szoktam szólni, h tiltsák le az összes bónuszt.

Miskolci 2010.09.10. 19:43:43

@Kiki009:
A levelemben lévő beállítást 4 napja használom. Azt hiszem látszik is a kimutatásomban a szolidabb eredmény. Egyenlőre meglátom, hogy ezzel a beállítással milyen sűrűn van bukós nap és majd kiderül, hogy melyik beállítás a jobb.

Kiki009 2010.09.12. 16:29:10

@REPARATUR: Igen ezt én is észrevettem!

Kiki009 2010.09.12. 17:00:42

Ha olyan 50-60 dollár körül akarok betenni, melyik kaszinót ajánljátok?
A William Hillt,vagy a Golden Palace-t?

Drummer87 2010.09.13. 12:03:50

Csak engem nem enged be a Golden Palace-ba vagy másnak is hibát ír ki a bejelentkezésnél?

Miskolci 2010.09.13. 19:12:38

@Drummer87: Engem sem engedett be. Mintha nem lenne kapcsolat. Időnként előfordult már ilyesmi korábban is.

Drummer87 2010.09.20. 10:15:53

Nektek hány nap volt míg a Golden Palace átutalta a Bankkártyátokra a pénzt?

Kiki009 2010.09.20. 10:38:36

Sziasztok!

Az a helyzet, hogy újra kellene raknom a gépen a rendszert, viszont, nem találom az RBP aktiválási kódját.Írnom kellene a srácnak, hogy küldjön egyet?(előfizetéses vagyok)

Miskolci 2010.09.20. 10:46:33

@Kiki009:
Nincs meg a clickbank-os e-mail-ed, amiben benne van? Ha nincs meg, akkor nem marad más, mint írni a srácnak.

Kiki009 2010.09.20. 11:19:57

@Miskolci: De megtaláltam, csak men tudom hol van beleírva... max: az order number lehet ami formailag hasonló, de hát az csak nem az...:D
olyat, hogy RBP activatioon code vagy ilyesmi nem is látok...

Miskolci 2010.09.20. 11:27:01

@Kiki009:
Küld el a srácnak az order number-t és hogy mi a problémád. BIztos segít.

Kiki009 2010.09.20. 12:39:36

@Miskolci: köszi, asszem megtaláltam, mert a után ajött egy mail amiben benne volt :D bocsi a bénázásért!

Kiki009 2010.09.22. 20:51:06

Tudna valaki egy kis infót mondani a William Hill-ről? Olyan jó nyerési arányok vannak -e mint a goldenben, vagy azért keményebb? Ki mit ajánl második -harmadik kaszinónak?

köszi

Miskolci 2010.09.24. 09:41:15

@Kiki009:
Szerintem a William-ben egy kicsit óvatosabb stratégia kell.

killer82 2010.09.24. 20:43:44

@Kiki009: Ki mondta, hogy a Goldenben jók a nyerési arányok?? Véleményem szerint, ha létezik viszonylag korrekt kaszinó, ahol ritkák a gyanúsan hosszú sorozatok, akkor az a 888.com. Csak ugyebár az nem playtech, így a RBP nem szeresse... Mondjuk mostanra a playtech-ektől is becsömöllt.:D Amúgy a 888-nál egy időben nagyon sokat játszottam és 12-13-as sorozatnál hosszabbal még nem találkoztam ott (piros-fekete, kicsi-nagy, páros-páratlan esetében). Ilyennel is csak 1 vagy 2 alkalommal... Míg a golden Palace, William Hill és társainál ez röhögve elmegy 16-20-ig is.

Miskolci 2010.09.24. 20:52:37

@killer82:
A nyerési arányok stratégiafüggők. A stratégiák meg kaszinó függők. Az egyik kaszinóban jól megy egy stratégia, a másikban csak akkor, ha szigorít rajta az ember. Ezek szerint a 888-ban lazábbra lehet venni. Még nem próbáltam ki őket.

killer82 2010.09.25. 19:01:51

@Miskolci: Jogos a felvetés...:D Igazad van! egy biztos: én úgy tapasztaltam, hogy az 1:1-es mezők megjátszásával talán a 888-nál lehet a legjobban érvényesülni.

killer82 2010.09.25. 19:04:42

@DanielK: Sajnos nem lehet kikapcsolni. Én végül ezért is pártoltam el a 888-tól. Mert ugye ekkor jött az RBP-s korszakom... De már ebből is kinőttem. Én anno a Roulette Sniper-rel játszottam a 888-ban, az meg alapból lassú, úgyhogy akkor még ez nem zavart.

Kiki009 2010.09.29. 16:11:01

Megkérdezhetem, hogy a József gugli dokumentumában mit jelent az az oszlop, hogy ajánlott tét?

Mármint 1 ; 1,1 ; 1,3 ; 1,8 ... szóval ezek mit jelentenek?
Gondolom nem 1,8 eurót...

Köszi

flobristol 2010.09.29. 17:39:29

valakinek sikerült már be üzemeleni a 3.0-át?
és a goldenpalace-t, meg az eurograndot felismertetni?
előre is köszi

Miskolci 2010.09.30. 15:37:33

@Kiki009:
De ezek azt jelentik. Az 1,1 az nálam 1,1$-t jelentenek. Ez az én saját kis algoritmusom szerint számol Ezt saját magamnak találtam ki. Egy olyan számot akartam számoltatni, amibe belefér egy bukós nap úgy, hogy ne kelljen előről kezdeni utána.

Miskolci 2010.09.30. 15:38:35

@flobristol:
Nekem megy mind a kettőn. Ha lesz időm feltölteni ma, akkor mutatok róla videót is, mert készítettem beállítás közben. Igaz hang nélkül. De az is több, mint a semmi.

flobristol 2010.09.30. 17:22:50

@Miskolci: akkor azt nagyon megköszönném ha a file-okat is feltudnád tölteni

Kiki009 2010.10.03. 17:45:49

Az Eurograndról van valakinek valamilyen tapasztalata?

Lien0212 2011.05.20. 13:14:48

Sziasztok!

Tudna valaki segíteni a Bot pro beállításában?

hetvegi nacionalista 2011.09.21. 00:43:49

Hmm... érdekes, de nekem a progi nem akarja megtalálni a rebet gombot.

Unable to capture rebet button. Pedig ott van, csak mindig alá kattint a spinre.
süti beállítások módosítása